Ágyneműgarnitúráink a legkiválóbb klasszikus alapanyagok felhasználásával készülnek (damaszt, pamutszatén).
- mintás szövésű kelme; nevét attól a finom, mintás anyagtól örökölte, amelyet Damaszkuszban szőttek a középkorban. A valódi damaszt eredetileg selyemből készült, de az elnevezést egyre inkább a jellegzetes mintára használták, függetlenül attól, hogy a kelmét milyen szálból szőtték.
A damasztot a Damaszkuszon átvonuló keresztesek hozták el Európába a XI. században. A damasztvászon szövése a lentermelő országokban terjedt el – például Franciaországban a XIII. század közepe táján. A flamand Kortrijk városa a XV. században, a németalföldi Haarlem a XVII. és XVIII. században híres volt asztalterítőiről. III. Vilmos a XVII. század végén honosította meg a damasztszövést Írországban.
A régi damaszt 45-65 cm széles volt; ekkora távolságon tudták kézzel átvezetni a vetülékfonalat húzó vetélőt a láncfonalak között a kelme egyik szélétől a másikig. A szövőgépekről akár 125 cm-es vagy még szélesebb anyag is lekerülhet.
A csipke apró mintás textília, melynek sajátossága, hogy a mintát nem utólag viszik rá a kész anyagra, hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Ez a lyukacsos, áttört anyag könnyedsége, légiessége miatt igen reprezentatív megjelenésű, ezért az öltözködésben kapott először szerepet. Már az Árpád-kori leletekből is megállapítható, hogy az uralkodók asszonyai nemcsak pompás ékszereket, hanem aranyfonálból varrott, áttört főkötőt viseltek.
A mai értelemben vett csipkét – csakúgy, mint az üveg- és tükörművességet – az itáliai reneszánsz indította világhódító útjára, a pompa városából, Velencéből. Kezdetben viszonylag egyszerű, geometrikus mintájú darabok készültek, a 16. századtól azonban mind gyakoribbak lettek a leveles, virágos motívumok, ember- és állatalakok.
Termékeinkhez gépi pamut csipkét használunk, fehér és ekrű színben.